Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

dog_gets_stuckTöbb mint egyórás vita után sem közeledtek az álláspontok a szaktárca és a fiatal orvosokat képviselő rezidens szövetség között csütörtökön a szakorvosjelöltekről szóló kormányrendelettel kapcsolatban.

Székely Tamás egészségügyi miniszter és Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az Egészségügyi Minisztériumban ült asztalhoz, hogy tisztázza a rendeletben foglaltakat, amelyek a szövetség szerint hátrányosan érintik a kezdő orvosokat: többek között kaotikus a pályázati rendszer, három hónappal az államvizsga előtt sem jelent meg, milyen pontrendszerben lehet jelentkezni a vizsgára, és továbbra is úgy látják, a jogszabály kilenc évig egy kórházhoz köti a rezidenseket, továbbá nem készült hatástanulmány a rendelet jövőbeni hatásairól.

A tárca vezetője elöljáróban leszögezte, miniszterként alapvetően tízmillió magyar ember érdekét kell képviselnie, és úgy gondolja, teljes mértékben elvárható a kezdő orvosoktól, hogy azok, akik közpénzből szakvizsgát tettek, legalább annyi ideig dolgozzanak Magyarországon, mint amennyi időre a szakvizsga megszerzéséhez szükség volt. A miniszter a korábbi álláspontját megismételve azt mondta, a rezidensek félreértelmezik a jogszabályt, és nem olyan "tragikus" a helyzet, mint ahogy ők látják.

Kiemelte: azért kellett új kormányrendeletet alkotni, mert a korábban hatályos nem volt jó, azt több szakmai szervezet és a rezidensek is kritizálták. A mostani rendelet azonban bírja a szakmai szervezetek, köztük a Magyar Kórházszövetség pozitív véleményét is.

Székely Tamás felsorolása szerint az új, most hatályos rendeletben a munkáltató már az első évtől kezdve az adott kórház (és nem az egyetem), így a törzsképzés után a fiatal orvos ugyanabban a kórházban folytathatja a munkát. A képzési díjat pedig a teljes képzés idejére fizeti a költségvetés, szemben a korábbi első kétéves büdzséfedezettel. A szakvizsga utáni munkaviszonyra vonatkozó kötelezettségként pedig bekerült, hogy négy évig egy közfinanszírozott intézményben kell dolgozni. Tehát - hangsúlyozta Székely Tamás - szó sincs "röghöz kötésről".

Papp Magor példaként említette, lesznek olyan rezidensek, akik három évnél hosszabb időre szeretnék megszakítani a képzésüket, amellyel kapcsolatban Székely Tamás azt válaszolta, hogy egy jogszabálynak nem a "kivételekről kell szólnia". Ehhez hozzátette, tavaly százan voltak olyanok, akik nem tudták befejezni a képzést. Megjegyezte: valamilyen korlátot szabni kell a képzés megszerzésére.

Papp Magor felvetette, hogy a fiatal orvosok nagyon kevés bérért dolgoznak heti 50-60 órában, amiről Székely Tamás elismerte, hogy általában a közszférában dolgozók bére Magyarországon alacsonyabb az uniós átlagnál. Az államvizsgára jelentkezésre pedig a szakminiszter válasza az volt, hogy a korábbiakhoz képest érdemben nem lesz változás a vizsgára jelentkezés feltételeiben.

A rezidensszövetség elnöke a vitán és a diskurzus utáni sajtótájékoztatón is úgy fogalmazott: nem szabad kísérletezni 1500 fiatal orvossal, a rendeletet vissza kell vonni.

Kiemelte, a fiatal orvosok is Magyarországon szeretnének gyógyítani, és minden rendelkezésre álló eszközzel azon lesznek, hogy ez sikerüljön is.

Hozzátette: ha a rendelet marad, a betegek fognak rosszul járni, és továbbra is azon az állásponton vannak, hogy van röghöz kötés, komoly korlátozásokat tartalmaz a jogszabály.

Arra a kérdésre, a kialakult patthelyzet után mi lesz a következő lépés, Papp Magor azt válaszolta, kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a rendelet elűzi a rezidenseket Magyarországról, de a szövetség tovább fog küzdeni azért, hogy ez ne így legyen. "Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a rendeletet felfüggesszék" - jelentette ki az elnök, hozzátéve, nem a régi rendeletet kívánják vissza, hanem egy újat és jobbat szeretnének. A "hogyan továbbról" azonban a rezidens szövetség elnökségével kell döntést hozni.

Arra a felvetésre, hogy néhány hónapon belül feltehetően kormányváltás lesz, és miért nem a nagy valószínűséggel nyertes politikai erővel próbálnak egyezkedni, Papp Magor úgy felelt, az idő rövid, nem tudnak hónapokat várni.

Úgy vélte, a miniszter lesöpri az asztalról a fiatal orvosok döntő többségének véleményét, illetve azt a jognyilatkozatot, hogy nem lépnek be a szakképzésbe. Ha ez így történik - mondta Papp Magor - az a tárcavezető felelőssége lesz.

 

Forrás: http://zipp.hu

 

Bejelentkezés

hirdetés

Ha részt szeretnél venni az oldal szerkesztésében jelentkezz a fórumon!

légy Te is admin ;)

 

blogtar_web

Támogatónk

Copyright Mediqs.hu © 2012. All Rights Reserved.