Bár a koffein a legnépszerűbb pszichoaktív szer világszerte, azt a jótékony hatását, miszerint segíti a megfelelő agyműködés fenntartását, csak a közelmúltban kezdték értékelni a kutatók.
Az epidemiológiai tanulmányokból és állatkísérletek során szerzett tapasztalatok arra utalnak, hogy a koffein védelmet nyújt a szellemi hanyatlás ellen, amely demenciánál és az Alzheimer-kórnál is bekövetkezik. Minderről a Journal of Alzheimer's Disease című folyóirat különszáma számolt be.
Alexandre de Mendonça (Portugáliai Molekuláris Orvostudományi Intézet és a Liszaboni Egyetem Orvostudományi Kar), és Rodrigo A. Cunha (Portugáliai Coimbra-i Idegtudományi és Sejtbiológiai Központ) összehozott egy nemzetközi szakértőkből álló csoportot, akik a koffein hatását vizsgálják az agyban. A több vizsgálatokból álló tanulmány többféle megközelítést is bemutat, például a koffein molekuláris célpontjairól, az idegélettani változásokról és alkalmazásairól. Egy másik téma a koffein magatartási és neuroprotektív működés alapját szolgáló mechanizmusok potenciálja a különböző agyi megbetegedésnél.
Mendonça és Cunha szerint az epidemiológiai vizsgálatok először egy fordított kapcsolatot mutattak ki a koffeinfogyasztás és a Parkinson-kór előfordulása között. Ezzel párhuzamosan a Parkinson-kórral kapcsolatos állatkísérletek során kimutatták, hogy a koffein megakadályozta a mozgatóidegek hanyatlását. Később néhány vizsgálat azt mutatta, hogy a koffein mérsékelt fogyasztása fordítottan kapcsolható az öregedéssel járó szellemi hanyatláshoz, valamint az Alzheimer-kór előfordulásához. Szintén ezzel párhuzamosan végzett állatkísérletek azt mutatják, hogy a tartós koffeinbevitel megakadályozta a memória romlását és az elmezavart a kísérleti állatoknál.
Forrás: hvg.hu
Charles Okeke mellkasában ideiglenese műszív dobog. Egy új külső szívmotornak köszönhetően újra szabadon mozoghat, és majdnem teljes életet élhet!
Öt ország több mint negyedmillió lakosa vesz részt előreláthatóan abban a több mint harminc évre tervezett, fontmilliókba kerülő kutatásban, amellyel brit szakemberek próbálnak pontot tenni korunk egyik lényeges kérdésére: mennyire biztonságosak a mobiltelefonok.
Mireille Toledano, az Imperial College London kutatója szerint világszerte az eddig legnagyobb léptékű kutatás veszi kezdetét a mobiltelefonok egészségre gyakorolt hatásáról, amelynek eredménye etalonnak számít majd - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). A korábbi kutatásoktól eltérően a mostani a mobiltelefon-használatot veszi alapul, és nem a betegségeket.
A sikeres arcátültetést március 20-án végeztek a barcelonai Vall d'Hebron Egyetemi Klinikán. Az eljárás egy 30 fős stáb részvételével 22 órán át zajlott. Az orvoscsapatot vezető Joan Pere Barret elmondta: a férfi beteg arca egy balesetben olyan súlyosan roncsolódott, hogy a páciens alig tudott lélegezni, nyelni és beszélni, ezért teljes arcátültetésre szorult.
A bőrben termelődő cannabis-származékok befolyásolják a faggyútermelést - mutatták ki a világon elsőként a napokban debreceni kutatók. A felfedezést a bőrbetegségek, például a kamaszoknál jelentkező súlyos pattanásos-aknés elváltozások vagy a krónikus bőrszárazság kezelésére is alkalmazhatják - mondta el az MTI-nek kedden a kutatás vezetője, Bíró Tamás egyetemi docens.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Élettani Intézetének kutatója emlékeztetett rá, hogy az emberi bőr a marihuána hatóanyagához hasonló vegyületeket termel. Kutatásaikkal sikerült kimutatni, hogy ezek a cannabis-származékok jelentősen befolyásolják a faggyútermelést.
A felfedezés kiterjedt klinikai és kozmetológiai kutatásokat indíthat el, amelyek eredményeképpen a vegyület akár krém formájában is szerepet kaphatna olyan, a faggyúmirigy zavarával társuló gyakori bőrbetegségek kezelésében, mint pl. az akné, a bőrszárazság, a viszketés, vagy a bőrdaganatok - tette hozzá.